Post by Dave Higgins on Dec 1, 2006 14:42:58 GMT 1
Név:Dave Higgins
Kor:26
Faj:Ta'uri (ember)
Kaszt:Százados
Nem:Férfi
Jellem:A parancsot végrehajtja, de ha úgy látja jónak kisebb kihágásokat csinál. Másokkal szemben toleráns, könnyen szerez barátokat valamint jól alkalmazkodik.
Külsõ:185cm magas, 78 kg, rövid fekete haj, barna szem, barna bõr.
Felszerelés:M4A1, Tõr(12cm-es pengehosszal), Springfield Armory 1911-A1 pisztoly(a SWAT is használja), pár gránát és lõszer
Szakterület:Közelharc, taktika, fegyverek, jó diplomáciai készség
Született 1980. New York-ban. Szülei elváltak. Anyja egy a lakásukhoz közeli gyárban dolgozik. A húgával és az anyjával élt együtt. Néha voltak anyagi gondjaik is mivel apja nem fizette a gyerektartást. Az általános iskolai éveit viszonylag jó eredménnyel zárta annak ellenére hogy sokszor megverték a felsõbb osztályos gyerekek. Mivel ekkor még elég vézna gyerek volt nem nagyon tudta megvédeni magát, ezért muszáj volt eltûrnie a dolgot. A középiskolában már kitünõ volt minden tárgyból, ráadásul bekerült az iskola kosárcsapatába is, ami nagyon sokat jelentett neki. Ekkor kezdett el érdeklõdni a sportok iránt és ekkor kezdett javulni fizikálisan is elég nagy tempóban. Úgyhogy az egykor vézna kisgyerekbõl kisportolt középsulis vált. Tanulmányi eredménye miatt anyja igen büszke is volt rá. Ekkor jött a tiszti fõiskola. A suli elõtti nyáron az egyik éjszaka amikor ment haza, három fegyveres megtámadta. Baseball ütõvel, viperával és egy késsel mentek neki. Viszont támadói nem tudhatták Dave-rõl hogy több évig járt utcai harc és Muay-Thai versenyekre, amelyeken igen jól is szerepelt. Az elsõ kettõt megverte a harmadikat akinél a kés volt egy dulakodásban megölte. A tárgyaláson Dave-et felmentették mivel amit tett jogos önvédelem volt. Lehet hogy nem itélték el, de ez akkor is megviselte, hiszen 18 és fél évesen máris gyilkolnia kellett. A tiszti fõiskolát is kitünõvel végezte mindenbõl. Ezután még külön elvégzett egy taktikai kiképzést ahol szintén nagyon jó eredményt ért el. Kicsivel késõbb Afganisztánba majd Irakba küldték békefenntartónak. Afganisztánban minden simán ment, viszont Irakban tûzharcba keveredett. A négy fõs csapatából egy embert szinte azonnal megsebesitettek. Õt Dave bevonszolta egy lebombázott ház romjai mögé. Odahivta a többieket is, majd azonnal ellátták a sérültet. Dave két emberét átküldte egy pár sziklához amik keletre voltak. Azt mondta nekik hogy várjanak a jelére majd másszanak fel a sziklákra és kezdjenek el lõni. A romok mögül egy kézigránátot dobott az észak felõl közeledõ 10 fõs csapatra. Hárman meghaltak. Szólt a szikláknál lévõ embereinek hogy tüzeljenek majd õ is lõni kezdett. Mind meghalt. Most jött egy másik 10 fõs csoport akik észak nyugat felõl közeledtek. Most két gránátot dobtak oda mejd újból tüzelni kezdtek és mindegyiket megölték. Hála Dave jó ösztöneinek észrevette hogy két terrorista közeleg és lelõtte õket, de eközben õt is megmentette egy társa aki egy félig halott ellenséget lõtt le. Ezt a tettét kitüntetéssekkel jutalmazták. Ezután visszatért Amerikába ahol, egy a különleges erõk által szervezett akcióban vett részt. Behivták a parancsnokságra ahol elmondták neki hogy 25 arab terrorista van egy raktárépületben. Öt 10 fõs csapattal vonultak ki. Megrohamozták az épületet, de eközben több emberük is elesett. Dave-ék hátulról támadtak és 8 terroristát megöltek. Az akció sikerrel zárult. Ezért újabb kitüntetéseket kapott. Pár hét múlva mikor épp egy NBA meccset nézett, kopogtak az ajtón. Két ember állt az ajtó elõtt. Azt mondták hogy beszélni akarnak vele. Bementek a nappaliba ahol egy darab papirt nyomtak az orra alá és azt mondták hogy irja alá. Ez egy titoktartási nyilatkozat volt. Kis idõ múlva Dave egy hegyben találta magát. Itt egy irodába vitték, majd elmondtak neki pár egészen hihetetlen dolgot. Többek között azt hogy nem vagyunk egyedül a világûrben, és hogy létezik egy olyan úgynevezett csillagkapu amelyen keresztül más bolygókra is el lehet jutni, vagy akár más galaxisokba is. Dave csodálkozva ugyan, de elfogadta a tényt hogy egy olyan helyen van amirõl az emberek nem is tudnak, és ahonnan tovább is küldték Atlantiszra.